Címke: <span>futás motiváció</span>

Szilágyi Gyula – Futás – Versenyek – Bíró Attila UB2020

A 2020 nem szerencsés év az ultrafutás versenyek (és minden más) megszervezésére. Az UB-t is lemondták a szokásos májusi időpontban, de szerencsére áttették október első hétvégéjére. Külföldről bemenni szinte lehetetlen volt, így sokan le is mondták. Na de sokan el tudtak mégis menni a versenyre. A szerencsések között van Bíró …

Szilágyi Gyula – Futás – Interjú – Bemutatom Bíró Attilát

2017. Épphogy elkezdtem futni, máris egy futótáborban találtam magam. A szeptemberi RW rendezte tábor volt ez. Itt találkoztam először Bíró Attilával, aki párjával érkezett a táborba. Jókat beszélgettünk a pezsgőfürdőben. Később 2018-ban együtt indultunk a Skanzen Ultra 6 órás versenyen. Őt is a futásról faggatom. Tanulságos a története, pár jó …

Szilágyi Gyula – Futás – Versenyek – Váradi Zoli Korinthosz 80 – 2019

Nekem a Korinthosz 160 egy visszatérő verseny volt, de Zoli sem először vesz rajta részt. Tavalyelőtt hármasban teljesítették a 80 km-t, de tavaly már egyedül állt rajthoz. Lássuk milyen is volt ez az Ő szemével. Erről beszélgettünk: 0:00 Bevezetés. Kicsit össze-vissza beszéltem, de fent korrigáltam 🙂 0:57 Korinthosz, amilyen élmény …

Szilágyi Gyula – Futás – Versenyek – Forest UB2020

Az UB minden ultrásnak egy neves esemény. Sokunknak fontos is ilyen-olyan szempontból. Most Forest meséli el neki hogy sikerült az idei, 2020-as UB. Ez nem volt hagyományos, mivel a szokásos májusi időpont helyett októberben lett megtartva. De volt más meglepetés is…és sok fura dolog… A videó üzenete: a frissítő személy …

Szilágyi Gyula – Futás – Versenyek – Korinthosz 160 – 2019

2018. Az UB (221 km) és az UTT (111 km) után még a Korinthosz 100 mérföldes versenyét teljesíteni szerettem volna. Nem jött össze… Meleg, rossz frissítés, felkészületlenség, túlterheltség, eszetlen ultra menet. 2019: revans. Nem a versenynek, hanem magamnak. És méltó befejezése a Magyarországi életnek. És egy újabb próba a Spartathlon …