Szilágyi Gyula – Futás – A versenyszervezők – A leállásról Márkus Öcsi

A járvány nem hagyott ki egy versenyt és versenyszervezőt sem. Mindenkinek terveznie kellett, átrakni évek óta megszokott időpontról pótidőpontra versenyeket. Kit nagyon, kit kevésbé érintett a leállás és a verseny-stop. Öcsiéknek a Korinthosszal szerencséjük volt, mert a nyári versenyeket (bár korlátozásokkal) meg lehetett tartani. Kellemetlenül az új The Hole verseny …

Szilágyi Gyula – Futás – A Versenyszervezők – Márkus Öcsi

Márkus Öcsi ultrafutóból lett versenyszervező. Több verseny szervezője. Többek között a leghíresebb a Korinthosz, aminek megvan a hagyományos 80 km-es távja, ami az Athén Korinthosz távolsága, de 2018-tól már a 100 mérföld is futható. Öcsi egy profi gárdát tudott maga mögé összehozni, akik tökéletesen végzik a dolgukat, ami a versenyek …

Szilágyi Gyula – Futás – A Versenyszervezők – Kocsis Árpád

Nehezen tudom elképzelni, hogy van olyan futó, aki félmaratoni versenyen már részt vett Budapesten, hogy ne tudná ki Kocsis Árpi. Mégis most megkértem mesélje el nekem a pályafutása történetét, mint versenyszervező, versenyigazgató. A BSI ügyvezető-versenyigazgatója, amivel Magyarország legnagyobb futó versenyszervezéssel foglalkozó cégévé nőtték ki magukat. Jó helyen jókor, ahogy Árpi …

Szilágyi Gyula – Futás – A versenyszervezők – A leállásról Kocsis Árpád

A vírushelyzet miatti leállás semelyik iparágnak nem kedvezett. Ebből nem kivétel a versenyszervezés sem. A BSI vezetőjével, Kocsis Árpival beszélgettem arról, őket ez hogy érintette, mi változott ez idő alatt és milyen későbbi terveik vannak. Pontosabban: 0:00 Bevezetés 1:12 “Nem lehetett látni semmit” 4:19 Virtuális versenyek 9:48 Nyárra van remény? …

Szilágyi Gyula – Futás – A Versenyszervezők – Inhoff József » Szederkény Bóly 100 km

Aki fut, és nem csak heti egyszer testmozgásként, az előbb-utóbb elmegy versenyre is. És aki elmegy, az el fog menni még többre. Van ezeknek a versenyeknek egy varázsa, amire visszamegy a futó. Ezek a versenyek nem lennének a szervezők nélkül. Ilyen szervező Inhoff Józsi, aki a Szederkény-Bóly 100 km “örömfutást” …