A végtelenbe és tovább…

A végtelenbe és tovább…

Prológ

Nem tudom ki-hogy van vele, de én sokszor eljátszom hosszú futások alkalmával a táv végefelé, hogy mi lenne, ha mire hazaérnék ott várna az edzőm és megkérdezné:

– Na, Gyulám? Hogy ment? Hogy vagy?

Ha a válaszom:

– Jól, Zoli. Minden OK.

Akkor jönne a válasz (kb. mint a Jég veled filmben: Fiúk, hogy vagytok? – Jól. – És a bob, hogy van. – Jól. – Jól? Akkor ok. A bob rossz helyen van. Toljátok vissza fel a dombra 🙂 ):

– Jól van. Akkor jöhet ráadásként még 20 km.

Miért csinálom ezt? Jobban mondva csináltam. Mert teszteltem magam, hogy mennyire merített ki egy-egy hosszú futás. Mondom így: teszteltem. Mára már nem nagyon van az a táv vagy edzés, ami után nem tudnék továbbmenni 😉

Jön az év vége. Hogy zárjuk le?

Valahogy minden év vége ugyanolyan futás szempontjából: november vége felé már lesem, hogy év végére kb. milyen kerek számhoz vagyok közel. Tavaly 5000 km volt reális kerek szám, idén 7000. Tavaly is húzós lett emiatt az utolsó pár hét, idén is így sikerült.

170-180 km-es hetek, az utolsó napon egy záró nagybuli: 70 km. Szilveszter napján. Mondom neked, Zoli:

– Minden edzést úgy csinálok meg, ahogy kiírod. Soha nem változtatunk rajta. Na de most év végén hadd ne fussak már szilveszterkor egész nap.

– OK – mondja természetesen Zoli-

Így lefaragom 35-re, a másik felét szétszórom más napokra. Így jó lesz.

Az edzések

Hiába a sok edzés, a sok kilométer, valahogy nagyon jól megy minden. Igen, “valahogy”, fogalmazok, mert meglepett. Nem kellene fáradjak? Itt ott fájni? Kicsit besokallni? Vagy legalább valami???

De nem. Minden megy rendesen. Még jön mellé egy kis látványos hirtelenjött fejlődés is. Egyre jobb minden adat. A mai napra egész jól össze is jött minden jó dolog….

Melegszik a pite. Mai edzés

Mára eredetileg 42 km volt kiírva. Ezt “korrigáltam” 45-re.

Szépen indultam. Nem kell kapkodni. Minek. A busz már elment. Csajok után már rég nem kell. Vaddisznót sem látok. Cseresznyét sem lopok. Most.

Kocc, 130 alatti ütőszám, 5:30 körüli helyváltoztatást mérő/jelző szám. Időjárás -6 fok, gyönyörű idő, felhőtlen ég, ragyogó napsütés. Az erdőben ez még extrán szépen néz ki. A fene érti a természet természetét.

A kilométerek szépen mentek. Nem volt semmivel sem gond. Keringés OK, pulzus volt, frissítésként futás előtt bezabáltam, vízzel nem volt gond, mert 10 km után a kulacsba fagyott a víz, így nem kellett vele vacakolni. Az első 44 km-ről nem is érdemes azt az egy mondatot az idődre fecsérelni, így azt átugrom. Ugyanis ott aztán történt valami….valami nagy baj…

A nagy baj

Már csak 1 (mondom EGY) kiló és vége. Már rég játszottam ezt, de most beugrott. Így elindult a mozi:

– Na, Gyulám? hogy ment? Hogy vagy?

Mondom

– Jól, Zoli. Minden OK.

És ennél a pontnál megállt a verkli. Nézek le, bámulom a két balost és valami nem stimmel. Nézek a bal-balra: látom vigyorog, semmi baja. Nézek át a jobb-balra, az meg már röhög, de olyan “namostazthiszedhogymivammi” vigyorral és látom, hogy valamiben sántikálnak. Nem, nem a fájdalomra gondolok. Azaz az kellett volna következzen, de NEM. Ezeknek meg semmi bajuk. Mondom: mi van? És csak vigyorognak. És csak mennek.

OK, ezen a pontom mondom ez már nem vicces, 200 méter és vége. Mondom VÉGEEEE.

– EZT MÁR VÁRNI SZOKTÁTOK, SZAROSOK -üvöltök magamban, magamnak.

De semmi. Csak mennek, csak mennek. 45 km.

– Na ez már nem vicces fiúk. Így nem lehet lenyújtani, utána kocsibabeésirányhaza.

45 km és 10-20-30-40 méter. És semmi. Csak mennek.

Hát az én hibám ez, Csupi?

Kezdek beszarni. Ehhez mit fog szólni Zoli? Vakarom a fejem, nézem a bűnösöket.

Vérszemet kaptak a kerek számra. Minden adott és ideális volt a folytatáshoz. Az 50 km az nem 45. Az már félszáz. Olyan, na, kerek szám.

Mit válaszoltam volna Zolinak, ha ma ott áll 45-nél és megkérdezi: mennék-e tovább:

– Naná, hogy miazhogy persze. Akár a végtelenbe és tovább…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük