Szilágyi Gyula, mindenről is

Szilágyi Gyula – Futás – Nők a futásról – Dr. Lubics Szilvia

Már sok hölgy beszélt nekem arról, hogy lehet a sporttal eggyel többfelé szakadni. Szilvi hajnalban fut, aztán munka, a délután a családé. Gyurinak a hétvégi 3-4 óra futást tudná hasznosabban eltölteni, Szilvi a mosogatással eltöltött időt elfutni. Szerencsére kialakult a rutin, ki mikor sportol, ki viszi a kutyát sétálni, együtt …

Szilágyi Gyula – Futás – Sérülés, betegség – Kaufer Tamás és a Covid-19

Bár nem akartam a vírust témaként kezelni, mégis be kellett hozzam, mert az ezen átesett futók története tanulságos lehet. Váradi Zoli esete egy nehezebb átmenet volt, nem csak átment rajta, hanem meg is gyötörte kicsit. Ehhez képest Tamás esete sokkal drasztikusabb volt. Bekerült az intenzívre, a Covid osztályra, számtalan kanül …

Szilágyi Gyula – Futás – A versenyszervezők – A leállásról Márkus Öcsi

A járvány nem hagyott ki egy versenyt és versenyszervezőt sem. Mindenkinek terveznie kellett, átrakni évek óta megszokott időpontról pótidőpontra versenyeket. Kit nagyon, kit kevésbé érintett a leállás és a verseny-stop. Öcsiéknek a Korinthosszal szerencséjük volt, mert a nyári versenyeket (bár korlátozásokkal) meg lehetett tartani. Kellemetlenül az új The Hole verseny …

Szilágyi Gyula – Futás – És más sport – Viktoria Brown és a triatlon

Viki a futást is a triatlon miatt kezdte el, mint kiderült. Álma a Nagyatádi eXtremeMan volt. És végül valóra vált. Nem is akárhogyan. Megnyerte. És a “hab a tortán”, hogy végig szurkoltak neki a gyerekek, az anyukája. Óriási élmény volt ez Neki, amit még ma is nagy élvezettel mesél. Ez …

Szilágyi Gyula – Futás – Interjú – Bemutatom Szőnyi Ferit

Ha extrém sport: legyen az futás, bicikli, úszás, vagy akár mindhárom; akkor mindenkinek elsőre Szőnyi Feri jut eszébe. Ha arról van szó, hogy biciklizzük át Amerikát keresztbe, csináljuk meg egymás után 20-szor az Ironman-t, esetleg több száz kilométert fussunk a világ tetején: Feri már ott is van. És teljesíti. És …